2010. december 26., vasárnap

még mindig honduras

copan, honduras reggel 7 óra (na nem azért, mert ez a világ legjobb helye, hanem azért, mert karácsony alkalamából egy napig, 25-én nem járnak a távolsági buszok. egyébként minden más nyitva)

többen jelezték, hogy a képen, amelyen (végre) rajta vagyok az látszik, hogy lefogytam. Ez igaz, leadtam kb 4 kilót. Többekkel beszéltem az út során erről (is) és mindenki, aki hosszabb útra (tehát nem a szokásás 1-2 hetes nyaralásra) ment, fogyott pár kilót. Ezt én a sok mozgásnak tudom be (nem az irodában ülök egész nap, hanem napi tíz-húsz kilómétereket talpalok és szabad levegőn vagyok) és annak, hogy néha egy-két étkezés kimarad, mert az utazás márcsak ilyen (nem, nem éhezek, sőt sokat és változatosan étkezek, főkét a helyi ízeket keresem. itt copánban, de valószínüleg egész hondurasban árulják, például a gyros helyi formáját kedveltem meg. ebből vagy 3-4 is lecsúszik egy nap:). szóval egy kis műanyag tálkába 2-3 darab kukorica lepény, tortilla kerül, reszelt káposzta, egy kis paprikás/paradicsomos önettel, az elmaradhatatlan babpürével és tetszés szerinti nyárson sütött - marha, sertés - hússal. az adag nem nagy - viszont olcsó -, ezért többet is megeszek belőle.)

szóval karácsony első napján megnéztem a copáni romterületet. Nem siettem el az indulást, hiszen nem sok minden van itt egyébként. Copan volt a maják egyik legdélibb városállama (tehát innen már csak észak felé megyek:)). De nem csak ezért vagyok itt, hanem azért is, mert a maja épűlet díszítés, szobrok, és elsősorban hieroglifák legjelentősebb tárháza itt van. Ahogy a bejárathoz érketem színes fogadóbizottság lepett meg:):


mintegy tizenegyet számoltam. Elég hosszan feltartottak:). A romterületet itt szó szrint kell érteni. Sok részt helyreállítottak, de még mindig látható a természet és az idő pusztítása. Óriás fák nőttek a falakon, ezeket nem vágták ki, mert gyökereik mélyen hállózzók be a falak talapzatát. A hely nem olyan monumentális, mint tikal, de a részletek gazdagsága lenyűgüző.

az egyik uralkodó fizimiskája


Csak záráskor hagytam el a területet.

Karácsony este az ikrekkel hármasban vágtunk neki a "városnak" felderíteni a helyi bárokat. Itt minden nyitva volt késő hajnalig, azzal, hogy a helyik közül is nagyon sokan az utcán voltak. Éjfélkor a főtéren tűzijátékok, peterdák tömegét élesítették (mi lesz itt szilvesztekor??). Inkább volt szilveszteri a hangulat, mint karácsonyi.

A romok mellett lovaglást kínálnak a közeli melegvízű forrásokhoz, vagy lehet a hegyekben túrázni. Én tegnap a késői fekvés miatt is, a pihenést választottam. Persze azért visszanéztem a romokhoz egy séta erejéig, illeteve azért, mert tegnap az alagutakat és a múzeumot nem nézetem meg. Ugyanis amikor jött egy új uralkodó, vagy fejlettebb lett a technika, a piramisokat átépítették. Ennek köszönhetően van olyan, amelyiknek tizenegy kükönböző korból származó rétege van. Az egyes korok rétegeit a régészek úgy ismerik meg, hogy alagutakat fúrnak a piramisokba. Ezek egy része bejárható, így a piramiskok belsejében található faragások, vagy adott esetben direkt erre a célra épített templomok megcsodálhatóak.

a múzeum picike, de érdekes, azokat a faragásokat, szobrokat tartalamzza, amelyeket állagmegóvás miatt nm hagytak a szabadban. Kora délután bevertem a szunyát, vagy tizenkét órát aludtam (jó ideje nem volt ilyenben részem:)).

ma már van busz, ez délután kettőkor indul vissza guatemalába, antigua-ba. Holnap innen állok tovább mexikóba.

2 megjegyzés:

  1. Szia Sömi! Kicsit megkésve, de mi is boldog karácsonyt kívánunk Neked. A 2 ünnep közti szabit élvezve most hoztuk meg az elmúlt 10 nap lemaradását, és ismét jól szórakoztunk. Köszi a képet, és megnyugodtunk végre, hogy még mindig megőrizted emberi külsődet. :-) Csatlakozom apukádhoz, és tényleg fontold meg, hogy visszajössz-e a télbe. Bár - valld be - hogy mennyire hiányzik a hóóóóó... :-) Pá: E

    VálaszTörlés
  2. koszonom, koszonom:), nagyon megkesve:), de viszont. a ho nagyon nem hianyzik, rajottem, hogy tudnek elni nelkule:), de ettol fuggetlenul, ha a repulo visz (new york kozeleben van atszallasom), londonba megyek.

    VálaszTörlés